Anda Dávid

földrajz, földrajz angol nyelven
"Nem taníthatunk meg az embereknek semmit, csak segíthetünk nekik felfedezni azt saját magukon belül. "

Atzél Sarolta

iskolai szociális segítő
fogadóóra: ügyeleti idő: keddenként 8.00 - 11.00

Bak Martina

Magyar nyelv és irodalom, Német nyelv
"Segíteni az életet, szabadon hagyva, hogy kibontakozzon, ez a pedagógus alapvető feladata. Maria Montessori"

Bálint Tibor

biológia, kémia
"A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel, mennyire érti meg, és hogyan használja fel erőit saját hasznára"
curriculum vitae

Bédi János

Magyar nyelv és irodalom
"„Az iskolának az a feladata, hogy a kérdezést természetes és leküzdhetetlen szokásunkká tegye.” Örkény István "

Belecz Béla

testnevelés, biológia
"A különbség a sikertelen és a sikeres ember között nem az erő hiánya vagy a tudás hiánya, hanem az akarat hiánya."

Berger-Balogh Lili

magyar mint idegen nyelv
"Félig sem olyan fontos az, amit tanítunk gyerekeinknek, mint az, ahogy tanítjuk."

Bögös Edit

Bibliaismeret
""Használt hittel nem hihetek másodkézből kapott Istenben. Ha valóban élni akarok, személyes tapasztalatra van szükségem." (Alan Jones)"

Döbrössyné Sipos Anita

Digitális kultúra
"„Szeretet nélkül lehet fát aprítani, és szeretet nélkül lehet téglákat formálni, de szeretet nélkül nem szabad gyermekekkel bánni!” Lev Tolsztoj"

dr. Marcsek Zoltán

Kémia angol nyelven

dr. Péterfi Zsuzsanna

Angol nyelv

Egry Ádám

történelem angol nyelven, angol célnyelvi civilizáció
"„There are many ways of going forward, but only one way of standing still.” – Franklin D. Roosevelt "

Elefánty Adrienn

Angol nyelv, Vizuális kultúra

Etédi Zsófia

angol
"Mondd el és elfelejtem; mutasd meg és megjegyzem; engedd, hogy csináljam és megértem."

Felleg József

magyar nyelv és irodalom, magyar mint idegen nyelv
"Az ember az egyetlen élőlény a földön, aki tudni akarja, van e értelme annak, hogy van? Márai Sándor "

Fényes-Kántor Julianna

magyar nyelv és irodalom, magyar mint idegen nyelv
"Embernek lenni pontosan annyit jelent, mint felelősnek lenni. Érezni, hogy a kővel, melyet lehelyezünk, a világot építjük tovább. (Antoine de Saint-Exupéry)"

Füzesi Brigitta

IB Economics
"Wherever we are in our lives, whether we are entry-level employees fresh from college, or a CEO, we don’t know it all. Admitting this is not a sign of weakness. The strongest leaders are those who are lifelong students. - Indra Nooyi Pepsi CEO"

Gaál-Kántor György Kristóf

történelem angol nyelven, célnyelvi civilizáció angol nyelven
"“Good teachers are the ones who can challenge young minds without losing their own.” (Unknown)"

Gáspár Endre

matematika, fizika
"A világ olyan, amilyenné tesszük."

Gáspár Hajnalka

könyvtáros
"Ne járj se gyorsabban, se lassabban, mint a lelked. Mert lépésenként tanítja meg, miben vagy hasznos. Lehet, hogy részt veszel egy nagy csatában, amely segít megváltoztatni a történelem menetét. De az is lehet, hogy csak rámosolyogsz valakire, aki éppen az utadba vetődik. (Paulo Coelho)"

Géber Dóra

német, magyar mint idegen nyelv
"Tanuljunk egymástól, hogy minél jobban taníthassunk."

Gyarmati Anikó

psziszhológia, kémia angol nyelven
"„Becsüld meg magad! Milyen ritkán látjuk hasznát ennek a prédikációnak. Azt, amink van és amit megtehetünk, általában kiszorítja a tudatunkból az, amink nincs és amit nem tehetünk meg” Irvin Yalom "

Gyökeres Erika

Bibliaismeret

Györki Tamás

orosz, német
"„Csoma Sándor aztán egy nap ott állt végre magában a Himalájahegy tetején. Nézelődött, forgolódott, látszott onnan az egész világ. Azért ment föl oda, hogy meglássa a magyarok maradékát. De hogy éppen arra járt, eszébe jutott hirtelen az angol király. Egyszer, még nagyon régen, arra kérte őt az angol király, hogy ha a Himalájahegyre felér, kis időt szánjon rá, és olvassa ki a tibetiek könyvtárát. Senkit az egész földkerekségen nem talált, aki képes lenne rá. Magyarázta akkor Csoma Sándornak a király, Csoma pedig szavát adta, hogy sort kerít rá. Bement hát a szerzetesek egyik kolostorába, s megkérte őket, hogy nyissák ki a könyvtárt. Amikor kinyitották, Csoma Sándor bement, s egy ültő helyében elolvasott tízezer tibeti könyvet. Azután fölállt, s igen erősen elgondolkodott. A tibeti könyvek azt állították, hogy a látás számára nincs más, csak amit mutat neki a világ. Az pedig mind káprázat, valótlanság, mert örökös benne a változás. Mire megismerné az ember, már teljesen más. Csoma ezután sokat tűnődött azon, hogy miért érdekli ez az angol királyt. És egy kicsit aggódott is, vajon megérti-e egészen a tibetiek gondolatát. Visszaült hát a könyvekhez, és csinált a királynak egy jó nagy tibeti-angol szótárt. Hadd forgassa ő maga a könyveket, míg csak fel nem fogja, milyen tünékeny is a valóság.” Sári László"

Hegedűs Krisztián

Angol nyelv, Célnyelvi civilizáció
""Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint-Exupéry"

Hörmann Anikó

matematika, matematika angol nyelven
"Jó oktató, aki virgács nélkül oktat! Választott, hű barát, ki sohase zaklat, de kész a hívásra, s mindig ad, ha adhat."

Hortobágyi Bozsóka

Matematika angol nyelven
"Sárral bevakolni a napot nem tudom, máról az igazat mondani nem tudom, tudás tengeréből kagylót hoztam én fel, s gyöngyét kiemelni féltemben nem tudom. (Omár Khájjam, Rubáí, Hegyi Endre fordítása)"

Imre Dóra

Biológia (angol nyelven)
""- Aaah, akkor most egyedül kell ülnöm egy barlangban 30 évig? - Majd egyszer. Előbb tanítani tanulsz. - Tanítani?! De én soha nem lehetek olyan mint Te. - Soha nem tennélek azzá aki én vagyok. Azzá próbállak tenni, aki Te vagy." /Kung Fu Panda 3/ "

Jeffrey Hunter Ertel

angol lektor, célnyelvi civilizáció
"Education, therefore, is a process of living and not a preparation for future living"

Juhász Emese

kémia angol nyelven
"Nem a sikeres élet tesz boldoggá, hanem a boldogság tesz sikeressé."

Kőrösi Márta

Extended Essay - koordinátor

Kovács Andrea Éva

Angol nyelv

Kovács Gábor

német, történelem
"Minden gondolatunk, minden tervünk azt célozza: hogyan lehetne benneteket vidámabbá, életrevalóbbá, műveltebbé, derekabbá tenni."

Kovács Judit

MID
"Amit szeretünk, amiért hálásak vagyunk, azt tovább akarjuk adni, hogy más is szerethesse és továbbadhassa. Szabó T. Anna"

Lakatos Adrien

fejlesztő pedagógus

Laurinyecz Hanga

Magyar mint idegen nyelv

Magyarosi Enikő

angol nyelv
"Elég realista vagyok ahhoz, hogy tudjam, nem érhetek el minden diákot. De elég optimista vagyok ahhoz, hogy minden reggel rászánjam magam, és megpróbáljam. (Preston Morgan) Education is the passport to the future, for tomorrow belongs to those who prepare for it today. (Malcolm Little)"

Markos Judit

Német nyelv
"„Jobb gyertyát gyújtani, mint szidni a sötétséget.”"

Melissa Inés Rios Gonzales

Spanyol nyelv

Mihucz Csaba

Testnevelés
"Ne állj meg, ha fáradt vagy, akkor állj meg, ha végeztél."

Mlecsenkov Eszter

német, magyar mint idegen nyelv
"Egy új világ kezdődik minden nyelv küszöbén, a szépség új birodalma, új értelmi és érzelmi törvényekkel."

Mona Katalin

angol nyelv
""A mai nap csak egy az elkövetkező számtalan nap közül. De hogy mi történik a jövő számtalan napjain, az talán épp a mai naptól függ" (Hemingway)"

Nemes Gyöngyvér

történelem angol nyelven, angol célnyelvi civilizáció
"„Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” Weöres Sándor"

Nemes Veronika

Matematika angol nyelven
"“ Good teaching cannot be reduced to technique; good teaching comes from the identity and integrity of the teacher. Bad teachers distance themselves from the subject they are teaching-and in the process, from their students. Good teachers join self and subject and students in the fabric of life.” "

Ney Krisztina

biológia angol nyelven
"Ha igazán szereted a természetet, mindenhol megtalálod a szépséget."

Nikolai Demidov

Matematika angol nyelven, matematika orosz nyelven
""Learn, learn, and learn." V.Lenin"

Ogoljuk Irina

orosz, történelem, földrajz
"Számomra nagyon érdekes volt, hogy a tanulókkal együtt sajátíthattam el Magyarország történelmét és földrajzát. Együtt „utazunk” az ókori Görögországban, „sétálunk” a középkori európai városok utcáin és vitatkozunk a ma világ problémáiról."

Patocskai Katalin

dráma és tánc
"Van egy hely, ahol a csúfokat is ünneplik. Hol az irtózatos gyönyörű lehet. Ahol a másságot nem elutasítják, hanem kegyben részesítik. Ez a hely pedig a színház."

Pop Stella

spanyol nyelv, német nyelv
"Aki nem ismer idegen nyelveket, mit sem tud a magáéról. Johann Wolfgang Goethe"

Poros Tibor

"Látni, amit mindenki lát, és gondolni, amit még senki sem gondolt."

Rapcsák Zsuzsa

magyar, angol, orosz, könyvtárostanár, dráma, mentálhigiéné
"Az élet oly csodás, tünékeny,száll mint az omlatag homok,felleg, derű jár fönn az égen,az alkotást váltják romok. Hajunk ma éjszín,mint a holló, holnapra ősz, s a sors ledönt, minden csodálatos, leomló,mit hordoz hátán itt e föld. Estente meghalunk az ágyba,s reggelre már mások vagyunk.Mind változunk zokogva, vágyva és nem találjuk – önmagunk. Ezer titok közt fázva, gyúlva botlunk, bukunk mindannyian. Mind látomány lenn, ami durva, s a láthatatlan az, mi van"

Ráthné Murányi Rita

Sass Boldizsár

ének-zene, informatika, digitális kultúra
"Legyen a zene mindenkié"

Shishov Nikita

történelem orosz nyelven, orosz célnyelvi civilizáció
"Egy pesszimista minden lehetőségben látja a nehézséget; egy optimista minden nehézségben meglátja a lehetőséget. Winston Churchill"

Sipos Ilona

testnevelés, biológia
"Nem azért kell rendes, tisztességes embernek lennünk, mert mások látják és tudják. Hanem magunk miatt. Egyedül saját lelkiismeretünk miatt."

Stefánné Bátkay Judit

francia nyelv, biológia
"A világ olyanná alakul amilyenné a fiatalságot nevelik. (Jókai Mór)"

Szabó András

Vizuális kultúra
"A vizuális nevelés, természeténél fogva, akkor igazán hatásos, ha olyan gyakorlati feladatokon keresztül valósul meg, amelyeknél gyakran maga a kérdés tartalmazza az információt; amelyeknél nem a megoldás a legfontosabb, hanem a kérdés megértése, és a hangsúly nem a kész válaszon van, hanem az odavezető úton, vagy utakon, amelyeknél soha sincs csak egyetlen megoldás. A tanítás pedig akkor eredményes, ha a tanuló nem elsősorban „válaszadó", hanem maga is „kérdező". Bodóczky István "

Szabó Dorina

Magyar mint idegen nyelv
"A tanár nem csak tanítja a tanítványait, maga is tanul tőlük. Mérő László "

Szászné Heszlényi Judit

biológia
"Azért vagyok pedagógus, hogy a természetnek nyers gyémántját, szép vigyázattal, csendben csiszoljam kristályba!"

Szenes Mónika

Német nyelv, biológia
"Nem ismered a jövőt, Nem láncol le a múlt, Te vagy az út, Amit az jár végig veled, Aki adni sose fél, aki nem hibákat keres, Önzetlenül csak szeret Pusztán, azért mert élsz... "

Szlovákné Veidinger Éva

Történelem, történelem német nyelven
"„Úgy élj a múltaddal, mint azzal a tájjal, amelyet egyik oldalról a hegység, a másikról a folyam övez, és amelyre kedved szerint telepíted a jövendő városokat, figyelembe véve a már meglevőt. Ne panaszkodj fundámentumod miatt, amely ez és nem más, mert a fundámentum ereje mindenekelőtt a léte.” (Antoine de Saint-Exupéry: Citadella, részlet)"

Takács Kata Eszter

testnevelés
"Légy becsületes. Úgy bánj másokkal, ahogy te is szeretnéd, hogy veled bánjanak."

Takács Máté

Testnevelés
"Education is important, but big biceps are importanter."

Tar Márta Flóra

Fizika, Matematika, Matematika angol nyelven
""Education is not the learning of facts, but the training of the mind to think." Albert Einstein"

Varga Richárd

orosz, magyar, magyar mint idegen nyelv, francia nyelv
"Hatékony tanulás és nevelés csak úgy történhet, ha tanár és diák összefog: segítik egymás munkáját, partnerként tekintenek egymásra, hisznek egymás képességeiben, s kapcsolatukat a kölcsönös tisztelet jellemzi. "

Várnai Gina

Spanyol nyelv

William Beattie

angol nyelv
""The seeds planted and nurtured today by a strong education will grow into the future society we all want to live in." "

Zsótér Zita

fejlesztő pedagógus
""A tudásra fordított befektetés fizeti a legmagasabb kamatot" Benjamin Franklin"