Az iskola dolgozói

Mlecsenkov Eszter

2014-ben végeztem német és magyar mint idegen nyelv tanár szakon az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. A nyelvtanulás és a nyelvtanítás mindig meghatározó része volt az életemnek. Az iskolai munka mellett táborokban és nyelvtanfolyamokon is tanítottam, emellett tanultam külföldön és dolgoztam nemzetközi környezetben is.

A nyelvtanítás szépségét abban látom, hogy a diákjaimnak ablakot nyithatok egy másik kultúra felé. Megmutathatom nekik azokat az értékeket, amelyeket az adott idegen nyelv elsajátításával érhetnek el. Úgy gondolom, hogy más nyelvek, világok megismerése gazdagabbá, nyitottabbá, elfogadóbbá teszi a diákokat és segít nekik a saját kultúrájuk megértésében is. Elsődleges célom a diákok motiválása és az érdeklődésük felkeltése az idegen nyelv tanulás iránt. Fontos számomra, hogy a diákok élményeken keresztül tanuljanak, úgymint a játékos, kreatív feladatok, projektek, tanórán kívüli programok. Törekszem arra, hogy óráimon a diákok minél többet dolgozzanak csoportokban, párokban, és ezáltal szociális készségeik is fejlődjenek. Emellett igyekszem minél több digitális eszközt és tananyagot felhasználni a tanítás során.

Azért jelentkeztem a Kőrösibe, mert nagyon szeretném kipróbálni magam egy két tanítási nyelvű intézményben. A nyelvórák magas száma és az idegen nyelvek kiemelt szerepe inspirációt és motivációt jelent számomra.

 

Tanított tantárgyak:

Magyar mint idegen nyelvNémet