Az iskola dolgozói

Magna Judit

Egy, már a télbe forduló nap derekán Jókai egyik novellájáról beszélgettem a diákokkal. Én nagyobb, ők – talán egy kissé – kevesebb lelkesedéssel. A szöveg boncolgatása közben a tábla előtt járkáltam, mikor a hátsó sorokból hanyagul felcsapódott egy kéz és választ sem várva gazdája már mondta is, amit gondolt. Emlékszem, előtte az egyik szereplő, Tordai Szabó Gerzson szavait igyekeztünk elhelyezni valamilyen mellette vagyok-ellene vagyok skálán. A tanuló azzal kezdte, hogy őt nem igazán érdekli az irodalom, mindig a reálosabb, kézzel foghatóbb dolgokért volt oda, de most mondania kell valamit.

Kíváncsian vártam a folytatást.

Egy nagy levegő után a fiatalember kihúzta magát és kifejtette, hogy szerinte a reál tárgyakra nagy szükség van, mert azok precízen, pontosan leírnak mindent és érthetőek. De nem ért egyet Tordai Szabó Gerzsonnal, hiszen ha nem lenne irodalom, költészet, történelem, ha nem lennének olyan dolgok, amin gondolkodni is lehet, akkor honnan tudná az ember, hogy hogyan lehet egy-egy dolgot oldalról vagy hátulról is megvizsgálni…

Ezért lettem tanár.

A tanítás számomra kissé hasonló a vízparti kacsázáshoz. Gyerekkoromban soha nem sikerült ez a trükk, manapság pedig kevés alkalmam van gyakorolni, de mindig megbűvölve néztem, hogyan szántja a kavics a víz felszínét, mielőtt elmerül. A kő minden találkozása a vízzel vízgyűrűket hagy maga után, majd elsüllyed, ki tudja, mit mozgatva meg a víz alatt.

Hasonlóan érzek a tanítással kapcsolatban is.

Minden, amivel a fiatal elmék találkoznak, nyomot hagynak bennük, hatással vannak rájuk és ezek a fodrok folyamatosan formálják szellemüket és lelküket. Azok pedig, amelyek mély nyomot hagynak, valamit megmozdítanak, valamit hozzájuk adnak. Legyen ez egy élmény, egy szó, egy gondolat. Valami megváltozik. Valami megmozdul, az elme pedig követi. Csak elég súlyos, elég tartalmas kő kell hozzá.

Ezért megyek be az órákra tanítani. És mindig dobálom a köveket.

A Kőrösibe belépve azonnal megfogott az a sajátos, barátságos hangulat, amellyel az iskola és a benne rejlő közösség rendelkezik. A gimnázium által képviselt értékek, a diákok érdekeinek, minőségi oktatásuknak folyamatos szem előtt tartása számomra rendkívül inspiráló. Nagyszerű érzés, hogy ennek én is a részese lehetek.