Már több, mint 4 hete ismerkedünk az ArTeC Prime Code robotika készlettel a robotika foglalkozásokon, ahol az érdeklődő diákok hétről- hétre bővítik programozási ismereteiket, és próbálják azokat a kreativitásuknak megfelelően alkalmazni a saját elképzeléseik alapján összerakott robotok különböző tevékenységekre való késztetése során. A mellékelt videóban a közlekedési lámpa és a kapu programozására láthatunk különböző megvalósítási módokat.
A szakkörön használt robotkészleteket az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett, “A tehetségsegítés feltételrendszerének javítását célzó hazai programok támogatása” című, a Nemzeti Tehetség Program NTP-TFJ-22 kódjelű pályázati kiírásra benyújtott, NTP-TFJ-22-0090 pályázati azonosítón nyilvántartásba vett “Tehetséggondozó szakkör robotokkal” című pályázata 2 200 000 Ft vissza nem térítendő támogatásból szereztük be. A foglalkozások célja a tehetséggondozás a kreativitás és a programozás fejlesztésén keresztül az előismereteknek és érdeklődésnek megfelelően saját projektekkel de adott ismeretek, készségek fejlesztésére tervezett kihívásokkal. Különös hangsúlyt szeretnénk fordítani az érdeklődés felkeltésére és a szemléletformálásra.
Facebook: Nemzeti Tehetség Program
Instagram: nemzetitehetsegprogram
Videó: https://drive.google.com/file/d/1DHH1KUnUlIZmYwd9nt-wcz7qpLSfnV4V/view?usp=sharing
Döbrössyné Sipos Anita - informatikatanár