Hírek, aktualitások
2013. 12. 22. 23:00 | Közérdekű információ

Menza a Kőrösiben

2014. február elejétől újra indult a meleg étkeztetés a Kőrösiben.

Szülőkkel folytatott előzetes beszélgetések alapján egyértelmű igény mutatkozott a diákok intézményen belüli meleg étkeztetésére. Annál is isnkább, mivel nem egy olyan diákunk van, akik a rendszeres délutáni szakkörök, edzések, illetve egyéb tanórán kívüli elfoglaltságaik miatt csak este jutnának meleg ételhez, ami - egyetértve a szülőkkel -  egy fejlődésben lévő gyermek számára megengedhetetlen. Ezért is döntöttünk úgy, hogy az iskolai élet színvonalas megszervezéséhez elengedhetetlen, egyik alapfeltételt, a menza jellegű étkeztetést újra indítjuk iskolánkban.

Gimnáziumunk hosszas pályáztatást és egyeztetéseket követően választotta ki azt a céget, akivel együttműködve szeretnénk a gimnázium tanulói számára az intézményen belüli a meleg étkezést megszervezni. 

A pályázó (a Formenza Kft) több baptista fenntarású intézmény számráa is szállít meleg ételt. A társintézmények vezetőinek tapasztalatai és visszajelzései egyöntetűen pozitívak voltak.

Az étkezés napidajas szolgáltatásként működnik hétfőtől péntekig. A diákok készpénzben és átutalással fizethetik be az ebéd költéségét.

Ha készpénzben kívánják kiegyenlíteni, tárgyhét csütörtök 12:00-ig tudják a soron következő hétre/hetekre étkezési igényeiket leadni és az étkezési díjat befizetni. Az előre megadott napi menük ismeretében, akár arra is van lehetőség, hogy csak bizonyos napokat fizessen be az adott hétre. Az étkezési díjak befizetése minden esetben az iskola gazdasági irodájában (I. emelet 102) történik. A diákok a befizetett összegről nyugtát kapnak és a befizetéskor kézhez kapják a az ebédjegyüket. 

 

Az átutalással történő ebédbefizetéskor a közlemény rovatba a következőt kérjük beírni: az adott hónap heteinek megfelelő befizetni kívánt hetek számát, a gyermek nevét, osztályát.

Utaláshoz adatok:

Kőrösi Csoma Sándor Két Tsnítási NYelvű Baptista Gimnázium. Bankszámlaszám: 10300002-10632888-49020010

Hónapok hetek beosztása szerint:

  • Szeptember hónap: 37. hét 38. hét 39.hét 
  • Szeptember-október hónap: 40. hét 41. hét 42.hét 43. hét 
  • November hónap: 45. hét 46. hét 47. hét 48. hét
  • December hónap: 49. hét 50. hét 51. hét

Az átutalások indításánál kérjük figyelembe venni, hogy azok legkésőbb az adott hét szerdájáig érkezzenek meg a bankszámlánkra. A befizetésekről számlát készítünk, melyet e-mailban küldünk meg az önök részére.
Kérjük továbbá e-mailban az átutalásról az igazolást megküldeni szíveskedjenek az antalne.beata@korosi.hu e-mail címre.

Az étkezés költsége: 750 Ft/fő/nap

A szolgáltató cég 6 hetes menürendszerrel dolgozik. A 6 hetes menüt és a 4-adagra kiszámolt nyersanyag normákat, illetve az 1 adagra kiszámolt kalóriatáblázatot (PDF) formátumban feltöltöttük honlapunkra, melyet a lap alján tudnak letölteni.

Ahhoz, hogy az intézményben étkező diákok kényelmesen tudjanak étkezni átalakítottuk a csengetési rendet. A diákok rotációs rendszerben az 5., illetve a 6. óra után kapnak egy hosszab szünetet, ahol étkezni tudnak. Az iskolarádióban minden héten hétfőn ismertetjük, hogy az adott héten mely, osztályok mely szünetekben étkezhetnek. Csengetési rendet ITT tekinthetik meg.

Amennyiben a gyermek jogosult a kedvezményes étkeztetés igénybevételére, további részleteket, a kitöltendő űrlapokat IDE KATTINTVA találják meg.

Letölthető fájlok

pdf
6 hetes menüsor
méret: 283.35 KB
6 hetes menüsor
pdf
Nyersanyagnormák és kalóriatáblák
méret: 551.56 KB
Nyersanyagnormák és kalóriatáblák