"RCJ 2018. Montreal
2018. június 17-től 21-ig Montrealban került megrendezésre a RoboCup Junior 2018. elnevezésű világverseny, melynek Rescue Line és Rescue Maze kategóriáiban, a magyar nemzeti minősítő verseny eredményei alapján ismét a Baptista Szeretetszolgálat robotika csapata képviselhette Magyarországot.
A négy napos megmérettetésen a Rescue robotok katasztrófa szimulációs körülmények között autonóm módon, vagyis emberi beavatkozás nélkül mentettek áldozatokat. A versenynapok során összesen 10 eltérő, és előre ismeretlen pályán kellett bizonyítaniuk a csapatoknak, hogy robotjaik kizárólag programozásukra, szerkezetükre, szenzorjaikra hagyatkozva milyen színvonalon képesek megoldani az egyre nehezedő mentési szituációkat.
Rescue Line (U19) kategóriában a Parilla Anna, ifj. Abán Csaba Kőrösis diákokból álló, 2_Bit elnevezésű csapat a verseny első napjától magabiztos teljesítménnyel, végig a 38 csapatot felvonultató mezőny 3. helyét tartva, a legeredményesebb európai csapatként világbajnoki bronzéremmel zárta a megmérettetést. Kategóriájukban elért, kiemelkedő eredményük színvonalát az első hat helyezett csapat sorrendje is szemlélteti: Irán, Kína, Magyarország, Thaiföld, Japán, Németország,…
A szintén Kőrösis diákokból álló, Jakab Ágnes, Papcsák Nóra összeállítású, *NiceDroid* csapat a világverseny Rescue Maze (U19) kategóriájában képviselhette Magyarországot. A lányok végig a szoros középmezőnyben haladva, végül a 15. helyen zárták a versenyt."