A projekt keretein belül 5 diák (16 éven felüli) és egy kísérő utazhat Wolmirstedtbe (Berlintől 100 km).
Az utazás időpontja: Augusztus 21-27.
Az utazás költségeit (repülőjegy) meg kell előlegezni. Ebből 170 Eurót visszatérítenek, ami általában fedezi az utazás költségeit. A programon való részvétel regisztrációs költségét (20 Euro/diák) a Kőrösi Alapítványa fizeti.
A szállás és étkezés, valamint a kulturális programok költségeit a fogadó fél állja. A program magába foglal egy egynapos magdeburgi, egynapos berlini kirándulást, valamint egy teljes napos biciklitúrát egy gyönyörű tóhoz, ahol fürdeni lehet. Esténként interkulturális estek, buli, szórakozás.
A találkozó az Erasmus + program által finanszírozott ifjúsági program, melynek címe: Youth and Pluralism.
A nemzetközi találkozón 6 országból vesznek részt fiatalok: Németország, Görögország, Lengyelország, Törökország, Litvánia és Magyarország.
A találkozó különböző foglalkozásokat is magába foglal, ahol kisebb csoportokban dolgozunk, minden csoportban minden országból 1 fő, tehát csak angolul lehet egész nap kommunikálni.
Elsősorban azon tanulók jelentkezését várjuk, akik szívesen kommunikálnak angolul, szeretnek ismerkedni.
További információ:
Jelentkezési határidő: 2015. június 17.
Visszaigazolt, jóváhagyott jelentkezés esetén a repüljegy árát, melynek összegéről külön tájékoztatást küldünk és melyet a pályázat lebonyolítását követően visszafizetünk, június 19-ig kell a gimnáziumban a Gazdasági Irodában befizetni.