Egy kőrösis lány a kanadai floorball világbajnokságon!
Május elején, a kanadai Belleville-ben rendezték meg az U19-es floorball női világbajnokságot. A világbajnokság különlegessége, hogy a magyar csapat tagja egy 10. a osztályos tanulónk, nevezetesen Veres Dóra. Már több éve űzi ezt a sportágat és most tehetségének, akaratának, kitartó munkájának meglett az eredménye, hiszen képviselhette hazánkat egy világversenyen.
Ez a korosztály azért is fontos, mert néhány év múlva a felnőtt válogatott gerincét is zömmel ez a csapat fogja kitenni. Az csapat célja az A- csoportba való feljutás volt.
A csoportmérkőzéseken könnyedén, 12-0-ra sikerült legyőzni Ausztriát, 9-1-re az Egyesült Államok csapatát, amikor is jött az elődöntő Németország ellen. A mérkőzés egyértelmű esélyese a magyar csapat volt, de óriási csatában, 2-0-ás vezetés után 2-5-re fordított a német csapat. Nem maradt más, mint a csalódottságból felállni és megszerezni a 3. helyet, amiért ismét az Egyesült Államok válogatottját kellett legyőzni. Ez alkalommal már kapott gól nélkül, 13-0-ra lépték le lányaink az amerikai csapatot. A feljutás sajnos nem sikerült, de a lányoknak két év múlva ismét lehetőségük nyílik majd a bizonyításra. A verseny mellett a lányoknak lehetőségük nyílt megtekinteni Kanada látványosságaik közül az 553 m magas CN Towert és a Niagara vízesést is.
Dóri összességében az egyik legértékesebb játékosa lett a magyar válogatottnak, amihez külön gratulálunk. Dóri eredményei között meg kell még említeni, hogy hazai szinten is kiváló eredményekkel büszkélkedhet, hiszen az idei felnőtt országos bajnokságon csapatával, a Neumann Pillangókkal a bajnoki címet és magyar kupát is megnyerték.
Kedves Dóri, nagyon büszkék vagyunk Rád és további sportsikereket kívánunk Neked!
Hajrá Dóri, hajrá Magyarok!