Osztályunk egyik angolos csoportjának akkora szerencsében volt része, hogy egy pályázat keretében Írországba repülhettünk, hogy velünk egykorú ír diákokkal töltsünk egy hetet. Az ott töltött idő nem csak egy nagyon jó nyelvgyakorlás volt a számunkra, de emellett sok új barátság született, és temérdek élményben lehetett részünk. A program fő témája a zene volt, nagyon sok esemény erre épült; sokat énekeltünk, zenéltünk, táncoltunk, és megmutattuk egymásnak a saját kultúránkat. Az ír táj csodálatos, és szerencsére többfelé is ellátogattunk; voltunk az óceánnál evezni, szikláról ugráltunk le, várost néztünk és emellett nem bírtunk betelni a látvány csodálásával.
Az ír diákokkal már az első perctől nagyon jól megvolt az összhang, amit a lelkes szurkolásuknak köszönhettünk az első napon tartandó magyar-belga meccsnél. Kialakultak szorosabb kapcsolatok, de nagyon jó volt azt látni, hogy mindenki együtt volt és beszélt mindenkivel, és nem volt soha olyan, hogy valaki egyedül élvezte volna az ott töltött időt.
Egyik este nekünk volt lehetőségünk belepillantani picit az ír konyhába, másnap pedig nagy örömükre mi mutathattunk meg nekik, hogy milyen egy jó magyar étkezés. Lavaj tanárnőnek és Vígné tanárnőnek, meg persze a mi kiváló kuktáinknak köszönhetően, akikhez pár ír is csatlakozott, volt, aki-elmondása alapján- többet evett, mint karácsonykor szokott. Szerintem az öt tál gulyásleves és a még jó pár lángos elfogyasztása után ezt el is lehet neki hinni. A desszertként feltüntetett bejgliből is jó sok elfogyott, és még sokáig visszhangzott, hogy mennyire ízlett nekik a magyar ennivaló.
A szerdai estén mindenki egy-egy családhoz ment vendégségbe. Egy vacsoránál kettő magyar és kettő ír vett részt. Ezek az elmondások alapján mind nagyon jó hangulatban teltek; a családok nagyon kitettek magukért, és finomabbnál-finomabb dolgokkal lakhattunk jól.
Egyik nap ellátogatunk egy mentális fogyatékkal élők otthonába és nekik zenéltünk, majd játszottunk velük. Nagyon jó volt látni az arcukon a mosolyt és az örömöt, amit a mi zenélésünk nyújtott nekik.
A hét végén volt két előadásunk, ahova szülők és külsős érdeklődők is eljöhettek. Itt megmutattuk az otthonról hozott táncokat és énekeket, az írek is zenéltek, és közösen is előadtunk pár dalt, amiket a hét során sokat elénekeltünk. Emellett előadásra került két olyan dal is, amit páran együtt írtak, és közülünk is többen megmutatták a tehetségüket egyénien: egyikünk gitározott, valaki csellóval adott elő, és volt, aki saját koreográfiájával táncolta be magát a közönség elé.
Nem tévedek, ha azt mondom, hogy ez az egy hét mindenki számára felejthetetlen marad. Amellett, hogy sok emlékkel, baráttal, tapasztalattal és nyelvtudással gazdagodtunk, a mi csoportunk is nagyon összekovácsolódott. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy egy ilyenen részt vehettünk, együtt éltük meg, és mindezt két nagyon jó tanár kíséretében, akiknek nagyon sokat köszönhetünk mind a szervezés, és a végrehajtás terén is.
Szerencsére a búcsúnk nem szólt hosszútávra az írekhez, mert augusztusban ők jönnek meglátogatni minket Budapestre.
