Kérjük, hogy a tanuló a vizsgák megkezdése előtt 30 perccel jelenjenek meg! Az intézmény hirdetőtábláján, a bejárattal szemben kifüggesztettük a diákok terembeosztását és azt, hogy melyik terem az épületen belül hol található.
Az írásbeli vizsga során a dolgozat megírásakor a rajzokat ceruzával, minden egyéb írásbeli munkát kék vagy fekete színű tintával kell elkészíteni.
A magyar nyelvi feladatlapok kitöltéséhez segédeszköz nem használható.
A matematika feladatlapok kitöltéséhez rajzeszközökön (vonalzó, körző, szögmérő) kívül más segédeszköz (pl. zsebszámológép) nem használható.
A vizsgára kérjük, feltétlenül hozza magával a következőket:
Tájékoztatásul közöljük, hogy az írásbeli vizsga kiértékelt dolgozatait a vizsgázó és szülője az iskola képviselőjének jelenlétében, az igazgató által meghatározott helyen és időben megtekintheti, azokról kézzel vagy elektronikus úton másolatot készíthet, és – kizárólag a hivatalos javítási-értékelési útmutatótól eltérő értékelés esetén – az értékelésre észrevételt tehet. Ha az iskolában a feltételek rendelkezésre állnak, a vizsgázó kérésére a saját kiértékelt dolgozatáról másolatot kell készíteni.
A megtekintés helyszíne és időpontja:
2015-.01.26. 08:00-16:00 között
A megtekintéshez – az adott írásbeli vizsgát követő nyolc napon belül – egy munkanapot (nyolc órát) biztosít az iskola. A vizsgázó észrevételeit a megtekintést követő első munkanap végéig – tizenhat óráig – írásban adhatja le. Az észrevétel benyújtására nyitva álló határidő elmulasztása esetén egy napon belül lehet igazolási kérelmet benyújtani. Az igazolási kérelem benyújtási határideje jogvesztő.
A központi írásbeli vizsga eredményéről a vizsgát szervező középiskola 2015. február 5-éig közvetlenül tájékoztatja a vizsgázókat, a vizsga részletes eredményeit tartalmazó, az iskola bélyegzőjével és az igazgató aláírásával hitelesített Értékelő lapot minden tanulónak átadja. Az Értékelő lapokat az 2015 február 5-én 8:00-16:00 között lehet személyesen átvenni az iskola titkárságán.
Azon diákok számára, akik alapos indok miat nem tudtak a közpotni írásbeli felvételik alkalmával megjelenni és a távollét okát hitelt érdemlően igazolni tudták, ptóló központi írásbeli megírására van lehetőség.
Pótló írásbeli vizsgára a jelentkezési határidő 2015. január 20. (kedd). Jelentkezni a titkarsag@korosi.hu emailcímen vagy személyesen a titkarsagon lehet.
Eljárási rend a pótló központi írásbeli felvételik esetében is ugyanaz!
A központi írásbeli felvételi vizsgához sok sikert kívánunk!