“Időt kell szakítanod embertársaidra, tégy valamit másokért, ha még oly apróságot is — valamit, amiért fizetséget nem kapsz, csupán a kitüntető érzést, hogy megtehetted.”
Albert Schweitzer
Hogy mi egy iskola számára a legnagyobb öröm?
Az elmúlt napokban kőrösis diákok azzal kerestek meg minket, hogy milyen jó lenne, ha egy rászoruló családot a suli egy Karácsony alkalmára "örökbefogadna", akik számára közös gyűjtést rendezhetnénk, hogy az idei Karácsonukat örömtelivé varázsoljuk,
Szó szót követett, felvettük a kapcsolatot fenntartónkkal, hogy segítsenek nekünk olyan családot keresni, akik valóban rászorulnak és, ha a világot nem is tudjuk megmenteni, de leaglább egy család számára, a szeretet ünnepén, összefogással megpróbálhassuk a Karácsonyukat széppé, reményteljessé tenni.
Így kerültünk kapcsolatba egy nyíregyházi családdal Hankóczy Csabával, feleségével és 6 gyermekükkel.
Diákjainkkal és tanárainkkal a család részére szeretnénk adományokat gyűjteni, amit a jövő héten, csütörtökön (2015.12.17-én) diákjainkkal személyes szeretnénk a család számára átadni.
Ami segítséget jelentene a család számára:
Az adományokat, felajánlásokat 2015.12.16-ig (szerdáig) tudjuk az iskolában fogadni.
Hisszük, hogy a szeretet, az összefogás csodákra képes! Köszönjük, ha támogatják kezdeményesésünket!
Amennyiben további kérdésük van, kérjük az adomanyozas@korosi.hu címre küldjék el.
A család rövid története:
„A 16 éves lányom péknek tanul, éjjel egykor indul dolgozni, a férjem elkíséri, aztán megy az óvodába, ő ott a karbantartó. Öt szakmája van: cipőgyártó, pék, boltvezető, targoncát vezet és raktáros. De ezen a környéken nehéz elhelyezkedni. Több helyre is beadta a pályázatát, de már 44 éves, és azt mondják, inkább fiatalokat alkalmaznak. Négy éve még a kereskedelemben dolgozott 17 évet folyamatosan, de megszűnt a munkahelye, emiatt nem tudtuk a fizetni a rezsit, el kellett adnunk a házat.”
Hankóczi Csabáné és férje Nyíregyházán él. Azonban Csabának nincs állandó munkahelye, és így mindössze 50 ezer forintot keres egy hónapban.
„Négy éve lakunk albérletben, 30 ezer forintot fizetünk érte: két szobánk van, nappali és konyha, a fürdőszoba pedig közös a szomszéddal. Ami az élethez feltétlenül szükséges a gyerekeknek, élelmiszer, ilyesmi, azt az ember összehozza valahogy, az megvan, hála Istennek. De szükségünk volna festékre, gipszre, kályhára, rendbe tennénk mi magunknak a házat, csak az anyagok hiányoznak. Kellene ehhez 20 ezer forint. Kaptunk egy gáztűzhelyt, át akarnánk köttetni, de nincs rá pénzünk, ezért a rezsón főzünk. Télen csak a két szobát tudunk fűteni”.
A gyerekek 5, 8, 9, 11, 16 és 22 évesek, mindannyian náluk laknak. Jó tanulók, a legkisebb óvodás, a legnagyobb dolgozik, a többiek ugyanabba az iskolába járnak. Nincsenek híján a tehetségnek, a kisfiú például úgy ment az első osztályba, hogy már tudott olvasni.
„Tíz éve reumás bokasüllyedésem van, nagyon fáj, de nem merek belevágni a műtétbe, nem akarom itt hagyni a családot. Az egyik kislány asztmás, háromhavonta kezelésre hordom, ápolási támogatást kapok, mert itthon kell lennem vele. A gyógyszer drága, ezzel is bajban van az ember, de nyilván meg kell venni, hiszen a gyereknek szüksége van rá. Igazából nincs segítségünk. Tartjuk a kapcsolatot a férjem nővérével, de tőle sem várhatunk anyagi támogatást, mert ő is nehezen él. Szerintem sehol sem lenne nekünk könnyebb, de megpróbál az ember valamit összehozni, hogy élhessen.”
