A Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium és az Erdélyben lévő kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum a „Határtalanul” program keretében közös programokat szerveztek.
Iskolánk részéről az előkészületek októberben kezdődtek, amikor látogatást tettünk és megnéztük a Magyarok Háza kiállítását. A kiállítás megtekintését saját kiállítás szervezése és Erdélyről szóló vetélkedő követte, majd előadást hallgathattunk Erdély történelméről, a kisebbségek helyzetéről és az elkövetkező utazásról.
November 11-én utaztunk el Erdélybe. Idegenvezetőnkkel, Koppánnyal Temesváron találkoztunk, aki részletesen és nagyon érdekesen mesélt Erdélyről. Megnéztük Temesvárt, Déva és Vajdahunyad várát.
A kovásznai iskola diákjai nagy szeretettel fogadtak. Tanultunk egy közös táncot, amit el is táncoltunk a Kultúrház előtt. Nagy élmény volt számunkra részt venni a Magyar Nyelv Napján, ahol megérezhettük, milyen fontos az erdélyieknek a magyar nyelv és magyarságuk megőrzése.
A közös programok közös kirándulással folytatódtak Csomakőrösre, ahol megtekinthettük iskolánk névadójának, Kőrösi Csoma Sándornak a szülőházát. A Szent Anna-tónál hóvihar fogadott minket. Maradandó élmény volt sétálni a gyönyörű fenyvesekben. Este átadtuk házigazdáinknak a Budapestről vitt könyveket.
Utolsó nap elbúcsúztunk honfitársainktól és Segesvárra mentünk. Segesvárban egy nagyon szép kisvárost ismertünk meg. Pozitív élményekkel, feltöltődve érkeztünk haza Budapestre.
Az erdélyiek márciusban érkeztek hozzánk Budapestre. Az iskola udvarán focimeccset rendeztünk. Szoros küzdelem után iskolánk nyerte meg a mérkőzést. Ezennel rajtunk volt a sor, hogy táncot tanítsunk. Kis Boglárka 10.d osztályos tanuló kigondolt egy egyszerű, de szép koreográfiát, amit az erdélyiekkel közösen, csoportokban tanultunk meg. Erdélyi társaink megnézték Szentendrét. Nagyon tetszett nekik ez az emberi léptékű kisváros.
A közös programot a kopjafa körüli virágok ültetésével folytattuk, miután egy rövid kiselőadást tartottunk a sziklakertek építéséről. Közösen ellátogattunk a Hősök terére és megnéztük együtt a mi Vajdahunyad várunkat. A budai Vár és a Bazilika sem maradtak ki a sétából.
Mindkét iskola sok élménnyel és rengeteg ismerettel gazdagodott a „Határtalanul” program során.
További képek a GALÉRIÁBAN találhatók!