Hírek, aktualitások
2016. 12. 10. 21:01 | Tábor

GetACTive! YE 2016 - Hollókő

A GetACTive! Ifjúsági csere célja a fórum színház megismertetése volt a fiatalsággal. A csere tíz napja során két fórum színházi darabbal készültünk el. A csere időtartamának nagy részét azonban nem a darabok megírásával töltöttük, hanem ismerkedéssel, drámajátékokkal és a téma, azaz a „gender”, megbeszélésével töltöttük. A darabjainkat két csoportra oszolva (egy-egy darab készült a két csoport által), két nap intenzív ötletelés és munka során raktuk össze.

A helyszín

Hollókő azért lett a program helyszínének választva, mert a nagyvárosi sürgés-forgástól távoli, csendes hely, ahol nyugodtan fókuszálhattunk egymásra és később a készülő darabjainkra. A falut igen jó választásnak tartom. A hangulata mesés, és igen inspiráló környezet. A lakosság barátságos, és a szabadidőnkben mind a magyar, mind a külföldi résztvevők szívesen mentek sétálni, vagy felfedezni a falu megannyi kis boltját és látványosságát.
A szállás az Egyesek tulajdonában lévő Kreatív Tér volt, ahol megvolt minden, ami egy efféle ifjúsági cseréhez kellhet.

A résztvevők

A résztvevők Bulgáriából, Spanyolországból, Olaszországból és Magyarországról érkeztek. A kulturális és nyelvi különbségek ellenére meglepően hamar összekovácsolódott a csapat. Hihetetlen mértékű kapcsolat és bizalom alakult ki a résztvevők között. Nem sokkal a csere kezdete után már nyugodtan osztottunk meg egymással személyesebb emlékeket és érzéseket, még a legfélénkebbek is (köztük én is) hamar megnyíltak. A közös programok, a drámajátékoktól a társasozáson át a filmestekig elképesztően jól sikerültek, a kötelékeket pedig megerősítették a résztvevők között.
A szervezőkről sem szabad megfeledkeznünk, hiszen az egész csere lebonyolításába elképesztő sok erőt, energiát és odafigyelést fektettek. Mindennek ellenére, a résztvevőket velük egyenrangúként kezelték, és épp úgy keveredtek és ismerkedtek velünk, ahogy mi egymással. Voltak köztük olyanok is, akikről nem is vettük észre, hogy szervezők lennének.
Mind a résztvevők, mind a szervezők jórészt huszonévesek voltak, de volt ötvenes hölgy is közöttünk, és természetesen tizenévesek is voltak. A nagy korkülönbség sem befolyásolta a résztvevők interakcióit, legfiatalabb létemre épp olyan egyenrangúnak érezhettem magam mint bárki más, véleményemet épp olyan figyelemmel hallgatták, mint bárki másét.

Összegzés

Mindez egy csodálatos hangulatot eredményezett. Leginkább a harmóniát tudnám a csere legfőbb jellemzőjeként leírni. A csere egy felejthetetlen élménnyel gazdagított bennünket, és sokunknak talán változást is hozott az életébe. Én mindenképpen sok mindent megtudtam magamról, és úgy érzem az önbizalmam is fejlődött a Hollókőn töltött idő során.

 

Gellér Móna 10B osztályos tanuló beszámolója