A MUN rövidítés a Model United Nations-ből jön, amit magyarul Modell ENSZ-ként kell érteni. Ez egy nemzetközi fórum, ahol a különböző országok diákjai diplomaták és nagykövetek munkáját szimulálhatják és aktuális témákról vitázhatnak a modellált Egyesült Nemzetek Szövetsége keretein belül. A diákok a valódi ENSZ-ről mintázva különböző bizottságokban hazai, vagy akár nemzetközi konferenciákon vehetnek részt. Eközben értékes tapasztalatokra tehetnek szert nyelvtanulás, diplomácia, intellektuális vitatkozás, nemzetközi kapcsolatok és új emberi kapcsolatok építése terén.
A MUN konferenciák, vagyis az angolban népszerű „MUN-ing”, nem éppen mai találmány. Legalább 100 éves hagyománya van, sőt még magát az ENSZ alapítását is megelőzi. A fórum az 1920-as években indult, még az akkori Nemzetek Ligájának szimulálásával. Mára már rendkívül széleskörben ismert és a diákok körében közkedvelt hagyománnyá nőtte ki magát. Főleg Európában és az Egyesült Államokban városok tucatjai rendeznek MUN konferenciákat, évi rendszerességgel. Budapest sem kivétel. A BIMUN (Budapest International Model UN) kevesebb mint 10 éve alapult, mégis az elmúlt években egy abszolút magas színvonalú és látogatott esemény sorozattá nőtte ki magát.
Kérdés, miért jó a MUN? Először is, mivel ez egy nemzetközi fórum, ahol a diákok használhatják és ezzel együtt gyakorolhatják angol nyelvi tudásukat olyan komoly, aktuális nemzetközi témák megvitatásával, mint a háborúk, gazdasági válság, és egyéb globális problémák. Ez egy kreatív, hasznos módja az angol nyelv magas szintű elsajátításának, hiszen a diákok jól érzik magukat, miközben fontos közéleti kérdésekben tájékozódnak, kiszakadva az iskolapadokból. A résztvevők fejleszthetik orátori és kommunikációs készségeiket is, mivel delegációk tagjaként gyakori felszólalásokat kell tartaniuk és beszédeiket maguknak kell megírniuk, persze ehhez segítséget is kapnak. A csapatmunkán nagy a hangsúly, hiszen a viták végére megoldást is ki kell dolgozni, amit minden delegáció közösen fogad el és szavaz meg. A diákok fejlesztik problémamegoldó készségüket és tájékozottságukat, hiszen a konferenciákra jól felkészülten és tájékozottan kell eljönniük, amihez alapos kutatás és energiabefektetés szükséges.
A befektetett munka természetesen gyümölcsözik: rengeteg új barátra és értékes tapasztalatra lehet szert tenni, mindezt jól megszervezett, professzionális és fegyelmezett de mégis kellemes légkörű konferenciák során. Még soha nem nyílt jobb lehetőség arra, hogy a középiskolás diákok megtapasztalják, hogy milyen a diplomaták, tárgyaló politikusok és külügyekkel foglalkozó szakemberek munkája.
Ha érdekel, csatlakozz!
A jelentkezők részére Fellegi Beni (10.D) felveszi a kapcsolatot és megküldi a további részleteket.
Jelentkezési határidő: 2015.11.15.