Vera néni búcsú levele:
Kedves Családom, Barátaim, Tanítványaim!
Ebben az utolsó bejegyzésben búcsúzok tőletek. 74 évbe sok minden belefért. Rengeteg öröm, és bánat is. Láttam felnőni a gyerekeimet, unokáimat, boldogulni a családomat, láttam, ahogy sokatok kiskamaszból felnőtté válik, ahogy régi barátok, ismerősök velem együtt hagyjátok magatok mögött az éveket. És értek szomorú veszteségek is. Rengeteg szeretetet kaptam Tőletek, és igyekeztem adni is, önzetlenül.
Szerettem az életemet, szerettem veletek lenni, van akivel csak lélekben, sokatokkal szerencsére valójában is. Akkor is így volt ez, amikor kiderült a betegségem. Rengeteg erőt adtatok nekem a küzdelemhez, köszönöm!
De most már mennem kell. A testem ma reggelig bírta a harcot, de örökre veletek maradok. Nem tudom, hová megyek, de onnan is szeretni foglak Benneteket.
Vigyázzatok magatokra és egymásra!
Anya, Veramama, Veroni, Vera néni...
Vera nénit 2016. július 20-án 12:00 órakor kísérjük utolsó útjára a Fiumei úti Sírkertben a szóróparcellájában.