„Azért vagyok pedagógus, hogy a természetnek a nyers gyémántját szép vigyázattal csiszoljam kristályba”
Kedves Válja néni!
80. születésnapja alkalmából ezzel a Németh László gondolattal köszöntöm sok szeretettel a Kőrösi Gimnázium egykori és jelenlegi tanárai és diákjai nevében.
Végignézve a vendégseregen, azt gondolom, büszkén és elégedetten dőlhet hátra, hisz munkássága, pedagógiai pályafutása alatt sok nyers gyémántot sikerült kristályba csiszolnia.
Pedagógusnak lenni, több mint feladat vagy egyszerű munka.
Pedagógusnak lenni, az utókor számára maradandót alkotni, az egyik legszebb és legnemesebb hivatás, ugyanakkor hatalmas felelősség is.
Az azonban, aminek ma itt tanúi lehetünk, az csak kevés pedagógus számára jut osztályrészül. Sok pedagógus álma, de csak az igazán nagy karizmáknak adatik meg, akik hosszú évtizedes munkájuk során képesek szakmailag hitelesen, minden körülmények között embernek megmaradva alkotni, hogy diákjaik, kollégáik több évtized után is értékformáló személyiségére példaként tekintenek.
Eötvös József mondta: „Nem az a fontos, amit tanítunk, hanem az hogy hogyan.”
Az iskolában tanult dolgok javarészét elfelejtjük, de az a hatás, amelyet egy-egy pedagógus személye ad számunkra, életünk végéig elkísér bennünket.
A tanár letanít, majd a feledésbe vész, a pedagógus megtanít és személye szívünkben és emlékezetünkben örökké megmarad. A fény csak kevesekben válik áldássá, csak azokban a pedagógusokban, akik képesek másoknak is adni belőle.
Olyan pedagógus volt mindenki Válja nénije, aki képes volt bennünk diákokban hinni. Felelősséggel, hittel, szeretettel, és ami ennél is fontosabb, mindig emberséggel terelgetett minket, miközben időnként meg-megbökdösött minket egy láthatatlan hegyes pálcával, melyet úgy hívtak: igazság.
Egy olyan világban, ahol túl sokat foglalkozunk a kompetenciákkal, a motivációval és az akarattal, nem jut elég idő, figyelem az igazi értékekre, az erkölcsre és az emberségre.
A Kőrösi nyitott, alkotó és innovatív szellemi közösségében pont ezekből a hiányzó elemekből, ami az élethez is oly szükséges, kaptunk meg mindent, legfőbbképp minőségi időt és figyelmet, melynek alapjait Válja néni jelentette.
Ahogy Juhász Gyula mondta: „Nevelni annyit tesz, mint emberré tenni.” És Válja néni emberré tett minket.
Az álmok mindig egy tanárral, tanítóval kezdődnek és nem volt ez másképp az én esetemben sem.
Különös megtiszteltetés számomra, hogy pont azt a gimnáziumot vezethetem, melynek szellemi örökségét Válja néni tette le, és melynek diákként magam is részese lehettem. Megtiszteltetés, ugyanakkor felelősség és nagy kihívás, hogy – mai megtévedt világunkban - azt a szakmaiságot és szellemi örökséget tovább tudjuk vinni tanár kollégáimmal, amit Válja néni gimnáziumra örökül hagyott.
Egykori diákjai nevében külön köszönettel tartozunk azért, hogy innovatív gondolkodásmódja, nyitott szellemisége mindig inspirálóan hatott ránk. Arra ösztönzött minket, hogy higgyünk önmagunkban és az álmainkban és az álmodozás mellett képesek is legyünk tenni azok megvalósulásáért.
A Kőrösi hatalmas utat járt be az elmúlt évtizedekben.
41 évvel ezelőtt Válja néniék a kéttannyelvűség beiindításával egy új, és addig ismeretlen utazásra vállalkoztak. Készen álltak arra, hogy a biztonságot jelentő partokat hajóikkal elhagyják, kihajózzanak a nyílt, ismeretlen vizekre és felfedezzenek egy új kontinenst, egy új világot.
A Kőrösi mindmáig megfoghatatlan varázsát, az igazi közösségi lét alapjait ezek az évek jelentették, melyek mind a napig iskolánk légkörét meghatározzák. A tanárok nem tudták mit fognak tanítani, a diákok pedig, hogy mire vállalkoznak. Ezek az évek alatt alakult ki a Kőrösinek az az erős és összetartó tanár-diák közössége, ami miatt az iskola mind a mai napig oly közkedvelt.
Meggyőződésem, hogy a Kőrösi sok tekintetben a legkiváltságosabb iskolák közé tartozik, tekintve, hogy mind a mai napig sikerült önállóságát, autonómiáját megőriznie, melynek köszönhetően az élő közössége és a szellemi öröksége töretlenül fennmaradhatott.
És mi is az, ami talán Válja néni szellemi örökségének a legfontosabb eleme?
Az emberség és az emberi kapcsolatok jelentősége. Vezetőként korán felismerte, hogy alkotó és innovatív környezetet csak úgy teremthet, ha a tanárok és diákok közötti emberi kapcsolatokat helyezi előtérbe. Mert ott, ahol ezek az értékek dominálnak, ott könnyedén lehet alkotó környezetet teremteni, ott lehet a diákokat motiválni és maradandót létrehozni, olyan pedagógusokkal, akik jellemükkel, hitelességükkel, szakmaiságukkal hosszú évtizedek után is követendő példát jelentenek egykori diákjaik számára.
Kedves Válja néni! Nem több és nem kevesebb a célom, mintsem, hogy a tanárnőtől kapott alapokra építkezve, a Kőrösit tovább vigyük és még sok-sok generáció számára megadhassuk azokat a biztonságot jelentő éveket és csodálatos élményeket, amiket annak idején mi kaptunk Válja nénitől és kőrösis tanárainktól.
Ezen gondolatok jegyében kívánok Válja néninek hosszú életet, sok boldogságot és jó egészséget minden kőrösis nevében, 80. születésnapja alkalmából!
ISTEN ÉLTESSE VÁLJA NÉNIT!
Sok szeretettel és hálával:
Berczelédi Zsolt
igazgató