A második félévtől a Kőrösi Csoma Sándor Ifjúsági Klub Alapítvány több, mint egymillió forintos támogatásának köszönhetően, iskolánk Magyarországon az elsők között csatlakozott a DynEd English Learning Solutions angol távoktatási rendszerhez.
Iskolánkból a 9. évfolyamon 42 tanulót választottunk ki, elsősorban olyan diákokat, akik az adott nyelvi csoportok elvárt (standard) szintjéhez képest tudásuk elmaradást mutat. A kísérleti projekt célja az, hogy a rendszer használatának köszönhetően diákjainkat az elkövetkezendő félév során fel tudjuk zárkóztatni a csoport szintjéhez és a csoportok tudásszintjét homogenizálni tudjuk. Az első féléves tapasztaltok alapján tervezzük, hogy a következő tanévtől - az alapítványunk financiális helyzetének függvényében - az iskola valamennyi érintett tanulója számára hozzáférést biztosítunk.
A szabadalmakkal védett módszer a kaliforniai DynEd Inc. fejlesztése, amely az agy működési tulajdonságaira alapozva tanítja az angol nyelvet, 18 év alatt fejlesztetté ki neves agykutatók segítségével. A DynEd a blended nyelvtanítási módszert alkalmazza, amely ötvözi a hagyományos tanulás és kortárs multimédiás technológia legjobb tulajdonságait. Ez azt jelenti, hogy a szoftver segítségével végzett önálló tanulást kiegészíti a folyamatos tanári felügyelet, azaz nem egyszerűen szoftverről, hanem valódi nyelvtanfolyamról van szó.
A DynEd módszer különlegessége a nyelvi gyakorlatok kialakításában, elemzésében és irányításában rejlik. A szoftver Intelligens Monitoring rendszere a tanulókat a szintfelmérő teszt alapján a tudásának megfelelő szintre sorolja be, és ennek alapján teszi számukra elérhetővé a tanulandó modulokat. Minden egyes további tanulási lépés nehézségi fokát a tanuló konkrét teljesítményéhez igazítja. A tanulás hatékonyságát számszerűen méri és automatikus írásbeli visszacsatolással is értékeli a fejlődést. A tanuló előrehaladását a tanár is nyomon követi, minden eredményt és adatot lát. Így a távolból olyan információkkal rendelkezik, mintha minden pillanatban a tanuló mellett ülne. Ennek alapján maximálisan személyre szabott támogatást tud nyújtani.
Mivel nincsenek tanórák, így sokkal kötetlenebbül tanulhat mindenki ennek a szoftvernek a segítségével, maga döntheti el, hogy mikor tanul. A DynEd tapasztalatai szerint a hatékony eredmény eléréséhez hetente összesen 6 órát kell tanulni. melyből egy órát az iskolában, informatika teremben, nyelvtanárok tutori tevékenysége mellett (Hutlassa Zsuzsanna és Horváth Péter tanár úr) tanulnak. Természetesen, aki ambiciózus, az ennél jóval többet is tanulhat, gyorsabban haladhat.
A DynEd szoftver tulajdonságai
A szoftver minden platformon működik, PC-n, notebookon, tableten és okostelefonon is használható, akár minden eszközre telepíthető, így több helyen is használható. A szoftver minden tanulás alkalmával szinkronizálja az adatokat, így ott folytathatjuk egy eszközön a tanulást, ahol a másikon abbahagytuk. Internet hozzáférés nélkül is akár 15 napig lehet tanulni, és azt ezt követő első Internet hozzáféréskor szinkronizálja az adatokat a szoftver.
A teljesítményt és az előrehaladást folyamatosan lehet követni - a szoftver minden tanulási adatot rögzít, majd numerikusan és szövegesen is értékel, ezzel is segítve a hatékony tanulást.
A szoftver egyszerre több, azonos tudásszintet elváró tananyaghoz is hozzáférést biztosít, de a tudásszint alatti modulokat is bármikor lehet gyakorolni. A módszer egyik erőssége a sok és változatos ismétlés, a rengeteg gyakorlás.
A tanfolyamok beszéd centrikusak. Nyelvi modelleket tanítanak, és a sok gyakorlás révén ezek alkalmazása automatikussá válik. A DynEd program lehetővé teszi, hogy a saját magunk által elmondott mondatokat visszahallgassuk és összehasonlítsuk az eredeti kiejtéssel, így javítva ki a kiejtésbeli hibákat. A beszédfelismerő rendszer jelzi, hogy mennyire volt érthető a mondat és milyen szinten sikerült megközelíteni a helyes kiejtést. A technikailag piacvezető beszédfelismerő algoritmus segíti a tanulót a kiejtés látványos javításában.
A DynEd program több mint 15 különböző tananyagot tartalmaz, melyek a kezdő szinttől kezdve az általános angol összes szintjét, valamint az üzleti és szaknyelvi angolt is lefedik. Minden tudásszinten használható, tehát a teljesen kezdők és az erősen haladók is a saját szintjükön kezdhetik a (tovább) tanulást. Jelenleg több mint 25 millió tanuló használja ezt a módszert világszerte.
A rendszer legfontosabb előnyei: