Magyarország Oroszország Kultúrák Dialógusa vetélkedő
Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium és az Orosz Kulturális Központ 2014. december 5-én rendezte meg jubileumi Magyarország Oroszország Kultúrák Dialógusa vetélkedőt.
Két év kihagyás után, idén 40. alkalommal került sor a vetélkedőre, melyen aktívan vettek részt Budapest, Debrecen és Nyíregyháza középiskolásai.
A verseny négy kategóriában zajlott (meghatározott témákra esszé írása, vers szavalat, képzőművészeti pályázat, előadói pályázat).
Idén is meggyőződhettünk arról, hogy mennyi a tehetség „mai fiatalok” között is.
Az előadói verseny és a gála valódi koncert műsorrá alakultak, ahol mind a résztvevők, mind a közönség, mind a szervezők remekül érezték magukat.
A legjobb versenyzők kategóriánként jutalomban részesültek. A verseny öt abszolút győztese szentpétervári utazásban részesül. Ők a következők:
Benke Petra – Szent László Gimnázium, Budapest; Bottlik Lilla – Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium, Budapest; Farkas Renáta – Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium, Budapest; Kondri Ádám – Szent László Gimnázium, Budapest; Thuránszky Mihály – Sylvester János Protestáns Gimnázium, Budapest.
Gratulálunk a verseny minden résztvevőjének és az őket felkészítő tanáraiknak !
A szervezők idén is meggyőződtek arról, hogy a kultúrák dialógusát a jövőben is folytatni kell !!!