A zene körülvesz minket, szinte minden pillanatban velünk van filmnézéskor, mp3 hallgatása közben, de halljuk vásárlás közben bármelyik plázában is. Velünk van, de valójában nem a miénk. Nem mi adjuk elő, nem mi szerezzük, nem mi vezényeljük. Nem vagyunk aktív részesei, csupán passzív kívülállók. Ez addig nem is zavar minket, amíg bele nem kóstolunk igazából. Hogyan csináljuk? Én ehhez szeretnék segítséget adni diákjaimnak. Hogy valóban mindenkié legyen a zene!
Visszaemlékezve diákéveimre, három tantárgyat kellett „megúsznunk”. Ezek közül az egyik az ének volt. Egyetemi éveim alatt megfogadtam magamnak, hogy - ami csak tőlem telik- mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy ez ne így legyen.
Miért a Kőrösi?
Volt diákként egyrészt alma materként tekintek a Kőrösire, amihez nagyon sok szép emlék fűz, másrészt tanárként, hiszen ennek a számomra nagyon kedves intézményben tanító volt pedagógus egyengette későbbi pályámat.
Annyi minden eszembe jut a Kőrösiről, hogy felsorolni is nehéz lenne. Mi fogott meg benne? A diáktársaim? Tanáraim? Az épület? A környék? Egyszerűen minden! Nekem a gimnáziumok alfája és omegája. Az első és egyetlen!
