Nagyon nehéz szavakba önteni azt, hogy mit jelent nekem a tanítás. Ha egy mondatba kellene belesűríteni, azt mondanám, ez az életem. Mindig is olyan ember voltam, aki már-már mániákusan szeretne segíteni mindenkinek, és ezek a tulajdonságok a munkámba is begyűrűztek.
Hihetetlen lelkesedéssel indulok neki minden órának (és sokszor tényleg én vagyok a leglelkesebb ember a teremben), azt remélve, hogy a lelkesedésemből előbb-utóbb átragad valami a diákokra is. Fontosnak tartom, hogy a matematikát közelebb hozzam a tanítványaimhoz, hogy megmutassam nekik annak szépségét, és (legalább egy picit) megtanulják szeretni ezt a sokak által mumusnak tartott tárgyat.
De úgy gondolom, ennek a munkának része az is (és talán a legfontosabb része), hogy a tanítási órákon kívül is számíthassanak rám a gyerekek, akár matekról van szó, akár bármi másról. Éppen ezért, ha egy diák a segítségemet kéri, arra soha nem tudtam, és soha nem is fogok tudni nemet mondani.
És, hogy miért pont a Kőrösi? Mert úgy érzem, ez egy olyan hely, ahol fontos az ember, a közösség. Olyan hely, ami nem kizárólag a tanulásról és a tantárgyakról szól, hanem azon kívül is van benne élet.
