"A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel, mennyire érti meg, és hogyan használja fel erőit saját hasznára"
Szent-Györgyi Albert
Több, mint három évtizede igyekszem a természet szeretetére, megértésére nevelni gimnáziumunk diákságát, remélve, hogy fáradozásaim valamikor hasznosulnak.
A tanári munka során naponta ötször, hatszor színpadon állunk a legnehezebb, legkritikusabb közönség előtt. Itt nincs taps, sokszor soha nem tudjuk meg, milyen hatása lett egyes gesztusainknak, megjegyzésünknek, milyen mértékben járultunk hozzá tanulóink jövőbeli boldogulásához, ám nagy öröm, ha időnként ránk köszön egy mosolygó ismerős arc és elmeséli, milyen sikereket ért el az életben, mennyire jól érezte magát a Körösiben, kár, hogy elmúltak a szép diákévek.
Mivel az ember elsődleges túlélési szerve az agy, a veleszületett adottságok fejlesztését, csiszolgatását elsőrendű fontosságúnak tartom. Minden diákban vannak rejtett tartalékok, ezek mozgósítása lehetséges megfelelő motiválással. Egy tölgyfa csúcsára kétféleképp lehet feljutni: vagy felmászunk rá, vagy ráülünk egy makkra és várunk.
Inkább másszunk! - Ehhez remélek a jövőben sok igyekvő, céltudatos diákot.
