Régebben féltem az iskolától. Valahogy belém rögzült, hogy az iskola egy szigorú hely, ahol minden dolognak más, kissé fanyarabb íze van, mint az életben. Az, hogy közel húsz éve rajzot tanítok kissé megváltoztatta ezt a képet. Egyszerűen rájöttem, hogy nincs mitől félni, hiszen tulajdonképpen ugyanaz történik, mint amikor alkotok. Problémákat vetek fel, csak itt együtt keressük a megoldást-megoldásokat, és ez nagyon inspiráló tud lenni. Jó együtt gondolkodni, látni, amikor valaki meg meri tenni az első ecsetvonásokat. Megtisztelő megtapasztalni a diákok őszinteségét, nyíltságát. A legmagasabb szint pedig a humoré, amikor már nem szégyellünk nevetni egymás előtt a saját tévedéseinken. Ez egy nagy játék, ami persze csak akkor működik, ha minden résztvevője komolyan veszi az aktivitást. Remélem, a Kőrösibe ilyen aktív diákok járnak, mert én már nagyon várom a közös munkát.