A tanítás számomra soha sem valami kívülről meghatározott tananyag, ideológia vagy dogma, esetleg adathalmazok orrvérzésig történő ismételgetését jelentette, sokkal inkább a hatalomgyakorlásának azon módját, amely minden résztvevő számára előnyös lehet. Ne ringassuk magunkat abba az illúzióba, hogy az iskola nem egy legitim kényszerítő intézmény, ahová mindenki örömmel jár, mert tudásszomja nem engedi hajnali 10-től tovább aludni. Egy jó iskola véleményem szerint elsősorban az életre kell, hogy felkészítsen, nemzetközi annak kellemes és néha igen kényelmetlen jelenségeivel együtt.
Az általam oktatott tantárgyat is elsősorban mint kritikai gondolkodásra késztető 4 éves projektet értelmezem. Fontosnak érzem, hogy az oktatásban tudjunk célokat megfogalmazni. Az én célom, hogy a gimnáziumi évek végére olyan értelmiségi pályára alkalmas, a világról tudni és gondolkodni akaró, a közjóért cselekvő fiatalokat bocsátsunk ki iskolánk ajtaján (esetünkben inkább a be- és kiléptető rendszeren), akiknek eszük és szívük egyaránt helyén van, s akik nem alattvalóként, hanem állampolgárként kívánnak boldogulni.
Nem gondolom, hogy én vagyok a guru, aki önmaga és diákjai minden problémájára tudja a választ és megmondja az egyetlen, tuti megoldást. Én a személyiségemmel, stílusommal, a tantárgyam oktatásával megpróbálok (számomra fontos) értékeket közvetíteni, diákjaimban kérdéseket ébreszteni és járható vagy járhatatlan utakat megvilágítani. Akkor érzem majd magam elégedettnek, ha a tanítványaim ki tudják választani a számukra legmegfelelőbbet.
Ebben az iskolában ezt a szellemiséget vélem felfedezni, valamint rendkívül motiváló, hogy itt egy nemzetközi, mégis közvetlen társaság tölti meg az iskola kisebb nagyobb, melegebb és hűvösebb termeit. Hiszem azt, hogy ez az intézmény adaptív válaszokat ad a jövő kihívásaira és vára azoknak, akik meg szeretnék tanulni élni az életet.
