A cserediák program második állomása érkezett el, ami Budapesten kapott helyet, augusztus végén. Ír diákok érkeztek Waterville-ből, a számukra szokatlan nagyságú és hőmérsékletű fővárosba.
Szállásunk a Gellért hegy oldalán foglalt helyet, egy 3 csillagos hotelben. A cserediákok már korábban megérkeztek, így ők már felmérték a terepet, elfoglalták helyüket a szobákban. Mindegyik szobában egy ír és egy közülünk való diák lakott. Mivel az írek délután érkeztek, ezért csak egy vacsora fért bele a családoknál, ami alatt bemutattuk nekik a városrészt ahol élünk. A mi vendégünket Szentendrén vezettük végig. Látogatónkat megbűvölték a kisváros szűk sikátorai, a főtere, a korzója és persze a hangulata.
A hét folyamán még visszajöttünk Szentendrére, de akkor már az egész csapattal. Mivel az utazás célja, az éneklés és a zenével való foglalkozás volt, ezért megannyi helyszínen leginkább angol, de egyszer-egyszer magyar dalt is énekeltünk, bár sokszor csak saját kedvből énekeltünk bárhol. Akár a metrón, vagy csak séta közben. Szentendre főterén is ez történt, ahol a turisták kisebb csoportja, lehetett fül- és szemtanúja a spontán kis koncertnek. Innen indultunk tovább az Offline centerbe, ahol szintúgy énekeltünk, táncoltunk és csocsóztunk, hogy így még jobban összekovácsolódjunk.
A hét többi részét viszont a városban töltöttük. Meglátogattuk a Szent-István Bazilikát ahol mind az írek, mind a magyarok le voltak nyűgözve a látványtól, amit a bel tér mutatott. A freskók, a szobrok, az aranyozott díszek, és csak a kedvünkért megszólaló orgona szava elvarázsolt mindenkit. A csoport itt is összeállt egy kórussá, a gyönyörűen hangzó akusztikában is adott egy kis zenei előadást.
Különleges élmény volt az írek számára a tömegközlekedés, és annak használata, bár engem is meglepett, hogy mennyiféleképpen el lehet jutni egy adott pontba, igen gyorsan. Kipróbáltuk a metrót, a hévet, buszokat, villamost és a trolit. Persze közben végig mutogattuk a mellettünk elhaladó híres, vagy érdekes épületeket, helyeket.
Láthatták Magyarország koronázási ékszereit és a Parlamentet belülről. Leginkább a túldíszítettség varázsolt el minket. Itt végig idegenvezető mutatta be az épület részeit, mesélte el különlegességeit.
De nem maradt ki se az Operaház, se a Budai Várnegyed, s persze a Mátyás templom sem. Az Operaházat szintúgy idegenvezető segítségével jártuk végig, s a végén egy rövidke előadás részesei lehettünk. A Budai Várnegyedet egyben néztük végig, és kaptunk némi szabadidőt, hogy sétálgathassunk, és hogy az írek tudjanak maguknak venni csecsebecséket.
Viszont mindezek a programok nappal történtek, ennek ellenére sikerült megmutatnunk nekik mi kis városunkat este is, ahol bele tudtak kóstolni a nyüzsgő esti életbe a belvárosban. Megnéztük a Hősök terét és környékét, énekeltünk a szobrok talpánál az emberek legnagyobb meglepetésére, viszont némi elismerő taps érkezett elszórtan. Láttuk a lámpaoltást, ahogy a Duna mentén a legfőbb épületek lámpái kialszanak a Gellért hegyről.
De nem csak a városi pezsgést mutattuk meg nekik, hanem egy kicsit az erdei nyugalmat is, mivel a János-hegyen kipróbáltuk a libegőt, ahol gyönyörködtünk Budapest festői panorámájában, és jártunk a kilátónál is.
Az utolsó nap még maradt egy kis idő a shoppingolásra, melyet mindenki örömmel használt ki a Westendben. Az írek elmondása szerint, alig van egy vagy kettő ilyen monumentális pláza az országukban, ezért volt számukra ekkor élmény ez a befejezés.
Végül is, a sztori itt véget ér, hisz napjaink sajnos végesek voltak, de mindez nem jelenti azt, hogy itt a vég, hisz a héten a két csoport közötti kötelék nagyon szoros lett, több hosszú távú barátság született. Hatalmas előny volt, hogy a hét teljesen ingyenes volt, mindkét félnek, csak az itt vásárolt szuvenírekért kellett fizetni. Mindezek mellett kiváló lehetőség volt rá, hogy gyakoroljuk a nyelvet. Sokáig azt hittem, hogy a „zene összehoz” csak egy elcsépelt mondás, de most rájöttem, hogy nem számít a nyelv, a zenével sokkal könnyebb közelebb kerülni egymáshoz.
