Az iskola dolgozói

Jolánkai Máté

“Olyan lesz a jövő mint amilyen a ma iskolája”

(Szent-Györgyi Albert)

 

Mint oly sokan ezen a pályán, én is elmondhatom, hogy kevésbé egy jól átgondolt döntés, sokkal inkább valami nehezen magyarázható, titokzatos vonzódás sodort, irányított a tanári pályára, vissza az imádott-gyűlölt iskola falai közé. Ennek a vonzódásnak sok összetevője van, néhány elemét még ma sem értem világosan. A legfontosabbak természetesen a történelem iránti szenvedélyemen és az, hogy talán ösztönösen könnyen találom meg a hangot a fiatalokkal. De ezeken túl mindig volt bennem valami elemi érdeklődés önmagában az oktatás, mint műfaj, mint tudomány iránt.
Az iskola számomra mágikus hely amely messze belátásunkon túlmutató módon meghatározó része életünknek. Természetesen mindannyian meghatározónak tartjuk, emlékeinkben tanárok, tárgyak, eredmények, barátok, ellenségek, szerelmek múló képe jelentkezik, de csak kevesen gondoljuk végig pontosan mit is jelentett számunkra az iskola. Nem a matematikát vagy a történelmet tanuljuk meg az iskolában, főleg mert nem tanuljuk meg, és az sem igazán fontos, hogy Aranka néni tényleg utált- e minket.
Ennél sokkal jelentősebb, hogy mennyire tanulunk meg küzdeni, nyerni, veszíteni. Itt ismerkedünk meg a félelemmel, a kishitűséggel, a reménnyel, a bátorsággal. Megtanulunk gyűlölni, és ami a legfontosabb: szeretni. Elindulunk az úton, és az első lépések bizony nagyon meghatározzák nem csak azt, hogyan fogunk járni, de sokszor azt is merre vezet az utunk.
Az iskolára tehát óriási felelősség nehezedik, nehezedett mindenkor. A jelen kor azonban különleges módon értékeli át annak feladatait. A hagyományos felfogás szerint az oktatás feladata kezdetektől az egyén felkészítése a társadalmi elvárásokra és feladatokra, röviden a beilleszkedésre. Az egyre komplexebbé váló civilizált társadalom egyre komplexebb feladattá teszi az egyén számára a beilleszkedést. Beilleszkedés alatt elsősorban megfelelést és az egyén alkalmazkodását érti. Megfelelést a társadalom által ráosztott szerepnek. Érdekes módon az egyén számára a komplexebbé váló társadalom egyre kevésbé komplex, egyre szűkültebb, specializáltabb szerepet kínál. Következésképpen az egyén a rendelkezésére álló teret egyre szűkösebbnek, a civilizált világot pedig egyre átláthatatlanabbnak érzi. Specializált, leszűkített szerepkörében egyre elveszettebb, egyre bizonytalanabb és frusztráltabb.
Ahhoz, hogy az egyén megtalálja biztonságát a társadalomban és ezáltal a társadalom számára hasznossá váljon nemcsak a civilizált világ működésének számára fontos szabályosságait kell megismernie, de legalább ennyire, ha nem sokkal inkább fontos az, hogy megismerje önmagát, rátaláljon azon képességre, képességekre amelyekben leginkább kiteljesedhet. A civilizált világ cserében az általa kínált szerepek specializáltságáért ezek szinte végtelen tárházát ajánlja. Manapság gyakorlatilag bármilyen kiemelkedő képességgel el lehet helyezkedni, meg lehet találni azt a lehetőséget ahol igazán elemünkben lehetünk, örömmel végezhetjük munkánkat és a társadalom számára is a leghasznosabb módon érvényesülhetünk.
Hiszem, hogy az oktatásnak meg kell újulnia, és egyik legfontosabb feladata, hogy a képzésben megteremtse az egyensúlyt az egyén képességeinek feltárása, és a világ, a társadalom működésének bemutatása között. A jelenlegi oktatás maximálisan az utóbbira koncentrál.
A Kőrösi Gimnáziumban az oktató és nevelő munkában mindig meg volt az a személyes jelleg amely kiváló lehetőséget biztosit arra, hogy ez az egyensúly létrejöjjön. A kiscsoportos oktatás során lehetőség nyílik a diákok egyéni képességeinek fejlesztésére, a közösségi élet, a különböző fejlesztő programok, táborok szintén segítik a tanulók önismeretének fejlődését.

Tanított tantárgyak:

AngolTörténelem